2017. július 19., szerda

Búcsú munkatársunktól

Fájó szívvel búcsúzunk Homoki-Szabó Józseftől, településünk elhivatott tanyagondnokától, Petőfiszállás képviselő-testületének egykori tagjától, kedves munkatársunktól.
Olyan személytől kell elköszönnünk, aki nemcsak a családjáért, hanem a közösségért is munkálkodó ember volt, aki mindig és minden helyzetben tudta a kötelességét. Meggyőződése volt, hogy jóindulatú összefogással, hittel és lelkiismerettel lehetőséget tudunk teremteni egy jobb környezet és közérzet kialakítására.

Tősgyökeres petőfiszállásiként szinte mindenki ismerte Őt. Ismertük egyenes jellemét, szorgalmát, sportszenvedélyét és a kerthez való végtelen szeretetét. Figyelemmel kísérte a falu ügyes bajos dolgait és a közösség megbecsült tagjaként mindenkinek megpróbált segíteni amennyire erejéből tellett. Tudták, Józsira mindig lehet számítani. Különösen tudják ezt azok a lakosok, akik tanyagondnoki munkájából adódóan nap, mint nap találkoztak vele. A tanyagondnokság megalakulása óta elhivatottan szolgált ebben a pozícióban és a munkahelyi kötelességek mellett is mindig azon munkálkodott, hogy a falu öregeinek és fiataljainak egyaránt a hasznára legyen. Az önkormányzatnál képes volt családias és kellemes hangulatot teremteni és tette ezt a később megalakult szociális intézmény tagjaként is. A képviselőtestületben is folytatta elképzeléseinek megvalósítását, és ha kellett gyakran kiállt mások és a saját igazáért is. 

Az űr, amit maga mögött hagy betölthetetlen. Csak most fogjuk érezni igazán, hogy mennyire fontos része volt Ő Petőfiszállás mindennapi életének. 

Hiányozni fogsz nekünk Józsi! Köszönünk mindent Neked. 

Isten nyugosztaljon!


                                                          Szász János
                                                         polgármester

2017. július 10., hétfő

Házigondozói szolgálat indult Petőfiszálláson

2017. március 27-től házigondozói szolgálat indult a Petőfiszállási Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ szervezésében. A feladatot Seres Attiláné Anita szociális gondozó és Erdei Krisztina társadalmi gondozó végzik. A házigondozói szolgáltatás igényléséhez a Szociális Szolgáltató Központ telephelyén (Rákóczi u. 3.) lehet igényeket benyújtani. A munkatársak a rászoruló időseknek házkörüli munkákban (takarítás, mosás, vasalás) betegség esetén gyógytornában, gyógyszerek adagolásában, illetve egyéb ellátás igényléséhez az ügyintézésben nyújtanak segítséget. A házi segítségnyújtás térítésmentes a lakosság részére.
Az intézmény előgondozás és háziorvos bevonásával állapítja meg a jogosultságot.

A Petőfiszállási Községi Önkormányzat képviselő-testülete jóvoltából egy Piaggio típusú segédmotor kerékpár került megvásárlásra, ami nagyban segíti a házigondozók munkáját.




Szakmaközi megbeszélés - 2017. május 25.

2017. május 25-én került sor a második Szakmaközi megbeszélésre Petőfiszálláson. Előadó Ócsai Tímea a Petőfiszállás Községi Önkormányzat szociális ügyintézője volt.